top of page
Bubblegum

Történetünk

Éveken át az egészségügyben dolgozva elkerülhetetlen a demenciával való találkozás.
Háziorvosként naponta találkozunk érintettekkel. Látjuk a változást, az átalakulást, tudjuk, érezzük, hogy tenni kell valamit, de elakadásaink vannak, ahogy a  családoknak. Gyakori érzés a tehetetlenség a demencia kapcsán.
A tehetetlenség és magány érzésre csökkentésére fogalmazódott meg a demencia tanácsadó gondolata.
2018-ban az ötletet beadtuk a Richter Anna Díj pályázatra és döntősök lettünk.
Ezzel kezdődött a történetünk. Férjem dr. Melcher Zoltán a díj miatt alapítványt hozott létre. A díjat ugyan nem nyertük meg, de a demencia iránti társadalmi érdeklődés hitünket elszántsággá tette és a Feledhetetlen Alapítvány működni kezdett.

Comforting Hands_edited_edited.jpg
WordItOut-word-cloud-5107707 (1) hozzátartozók összes.png

2019-ben Szerencsen Alzheimer Cafe indult, a városvezetés, önkéntesek és a helyi szakemberek aktív részvételével.
2021-ben a járvány után a cafet nem tudtuk újraindítani, de a COVID miatt indított online demencia tanácsadó egyre népszerübb lett.
2022-ben elindult a személyes demencia tanácsadás is.
Két alkalommal kapott támogatást az alapítvány hiánypótló kezdeményezései megvalósításához:
DEMENCIA MŰHELY interaktív kommunikáció fejlesztő és ismeretátadó tréning. A tréninggel családokat, idősbarát önkormányzatokat segítünk. 2024-ben már elérhető szakemberek számára fejlesztett formában is. 

2022-ben a Felmérés a demenciával élőket gondozó családok, családtagok körében – a támogatási szükségletek, anyagi terhek és pénzügyi források vonatkozásában készített összefoglaló tanulmány megváltoztatta az alapítvány munkáját. A TEGYÜK KÖZÜGGYÉ A DEMENCIÁT! kampány alapja az érintettek és szakemberek közösségének szervezése és a felhívás érdekében a közös cselekvésre buzdítás. A kampányban a Nem vagy egyedül! Támogatói Kör memóriakövetei a közösség alapja. A Demenciával otthon online közösség a közös cselekvés része. Az Alzheimer Autó, a Ne feledd! napok a demencia tünetek korai felismerését és gondozó családok támogatását segíti. A Metamorfózis podcast sorozat célja a tájékoztatás, az ismeret átadás.
 

WordItOut-word-cloud-5104780.png
Bubblegum
AEnB2Upg2StdIu-fv0h7dVZ7sdRwmF8ED0XtZzNDTimsQ7elB3Ig30WJmuJjhQLLsmblRtqsuzu1b568jCPgvOet9n
Doing Jigsaw Puzzle_edited_edited.jpg

Nem vagy egyedül!

KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT!

Feledhetetlen Alapítvány

OTP 11734004-25969852

Adószám 19103826-1-05

Bubblegum
bottom of page